2012. március 26., hétfő

Genf-ben voltunk


L'Organisation européenne pour la recherche nucléaire, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, rövidebben: CERN.

Kedden az asztronómia szakkörrel tudományos kirándulásra indultunk Svájcba, egészen pontosan Genf-be a CERN részecskefizikai kutatóintézetbe. Vonattal, az ÖBB-vel, valamint az SBB-vel  (Österreichischen Bundesbahnen, Schweizerische Bundesbahnen) mentünk, ezért Zürich-ben át kellett szállnunk.

Érkezésünk után rövid városnézést tartottunk Genf-ben állandó vezetőnkkel,  dr. Peter Schmid-el, megnéztük  az ENSZ épületét a Genfi-tó egy részét (sajnos a Jet d’Eau-t nem, mert csak nyártól kora őszig működik), valamint az óvárost a dómmal a városházával és a piactérrel.

A szállásunk a CERN hostelében a laboratóriumoktól nem messze volt, kétágyas, saját fürdőszobás szobák álltak rendelkezésünkre, hogy kipihenjük magunkat. Maga a CERN egyébként meglehetősen nagy területen fekszik, afféle város a városban minden elképzelhető, egy város életében jelentős szerepet játszó szolgáltatással. Érdekes és egyben meglepő látvány volt a megannyi épület, mert várakozásinkal ellentétben nem valami ultramodern üveg-acél "negyed" fogadott minket, hanem kifejezetten szocreál stílus uralkodott. Persze, alapvetően nem lett volna meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az intézetet 1954-ben alapították, de támogatásban nem szenednek hiányt.
Azonban ők másként gondolkodnak és inkább a kísérletek finanszírozására fordítják a rendelkeésükre álló forrásokat, ahogy mondták: "elég, ha éppen tető van az épületeken, hogy ne ázzanak meg az eszközök".

Az első napon, szerdán először egy előadást hallgattunk az intézményről, a főbb tudnivalókat dr. Blätzer mondta el. Ezt követően busszal mentünk a Genf-től kb. 8 km-re, már Franciaországban található LHCb létesítményhez, ahol több makett segítségével mutatták be a HADRON részecskegyorsító felépítését, működését.

Láttuk a liftet is, ami 100 méterrel a föld alá visz, közvetlenül a gyorsítóhoz, azonban ide már nem mehettünk le biztonsági okokra hivatkozva.

Kora délután a CLOUD kísérlet egy részbe nyerhettünk betekintést, majd dr. Schmid a számítógépközpont processzortermét mutatta meg. A szerverterembe nem mentünk le, mert sajnos nem kaptunk rá engedélyt.

Utolsó momentumként ezen a napon az antiproton részleget vettük szemügyre és szintén kaptunk egy rövid vezetést a részecskefizika világába.

Bővebben a CERN-ről: http://hu.wikipedia.org/wiki/CERN


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése