A következő címkéjű bejegyzések mutatása: síelés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: síelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 26., hétfő

Csúcstalálkozó

Pénteken, február 24-én indult az idei partnerkapcsolat a 18 tagú küldöttség megérkezésével. Kezdetnek a csoportot a nagyebédlőben fogadták, ahol a magyar diákok először találkoztak osztrák vagy német vendéglátóikkal. Prof Vierthaler köszöntőt mondott és bemutatta a következő hét sikereiben közreműködőket.

Ami minket illet, az este hátralévő részében  hosszasan beszélgettünk Csány és Gáspár tanár urakkal, valamint Kovács Krisztiánnal, a coolkirály buszsöfőrünkkel, aki a csoport logisztikájáért felelt.

Kronológiai  rendben haladva a hét első programja  rögtön hétvégére esett, amelyet mindenki a „családjával” töltött.  A program tulajdonképpeni hivatalos része csak hétfőn kezdődött Gaißau-ban, ahol is egy háromnapos síkurzoson vettünk részt  (mi is, mert ahova csak tudtunk, mentünk a csoporttal). Nyugodtan mondható, hogy ez a hétfőtől szerdáig terjedő intevallum az esések és az annál is nagyobb esések időszaka volt, ugyanakkor a harmadik napra zseniális alternatív technikákat fejlesztettünk ki az esések elkerülésére. Ami engem illet –és erről csak röviden írok- megkockáztattam a piros pályát- hát több, mint másfél órámba került…

Csütörtökön a színfalak mögött jártunk, ugyanis mindenre kiterjedő vezetést kaptunk a Festspielhaus-ban. Egyébként ehhez kapcsolódik  a nap talán legnagyobb kihívása is, mert  mi tolmácsoltunk az egész program alatt.  

Ezt követte Mateschitz úr gyűjteményének megtekintése a Hangar 7-ben. Nincs másról szó, mint a Red Bull egy múzeumáról vagy mondhatjuk egyszerűen csak hangárnak is,  a cég főhadiszállása közelében, ahol a versenysportban résztvevő járműveket állítják ki  (F-1, Dakar, Air Race stb.). Ez volt délelőtt, délután pedig –egy ebéd közbeiktatásával- a belvárost támadtuk, illetve támadták (ide nem tudtunk menni) és Czifra Jánossal, a salzburgi dóm karnagyával (!) találkoztak, aki egy hasonlóan exkluzív vezetést tartott az épületben, sőt még a főorgonát is megmutatta  (ezt az átlag turisták nem látogathatják).

Pénteken az iskola kapott főszerepet, a magyar diákok részt vettek egy ének órán, majd később Peter Porenta mondott néhány szót és mutatott pár különleges részletet az intézményről. Fontos részét képezték a napnak a magyarok által tartott előadások (angol vagy német nyelven).

A finálé, a záró est és a már hagyománynak számító barátságos focimeccs volt. Az egész remek hangulatban telt, a 8-2-es magyar győzelem pedig külön említést érdemel.

A szombat már „csak” 600 km-t és a búcsút tartogatta, amivel zárult a Magyarország- Ausztria, Kecskemét-Salzburg, Piarista Gimnázium- Privatgymnasium der Herz-Jesu-Missionare partnerkapcsolat sokadik látogatásának salzburgi része.

Folytatás nyáron -akkor már Magyarországon- és persze jövőre.


Képek feltötése a netkapcsolatunk lassúsága miatt egyelőre nem lehtséges, de dolgozunk rajta!

2012. január 17., kedd

Ma Flachauban síeltem. Igazán jó sielős idő volt, ami nem azt jelenti hogy sütott a nap hétágra. Az ég felhős volt, szemerkélt a hó es a pályák nem voltak lesíelve. Átmentem Wagrainba, ahol még annyian sem voltak mint Flachauban. Kevésbé felkapott hely, de a hosszabb pályái miatt nekem jobban tetszik. Aztan leszakadt az ég. A szel nekizendült, a hó nagy pelyhekben hullott. A pályára hamar leesett 2-3 cm friss hó, es a "rossz" idő miatt mindenki a hüttékbe menekült. Én ilyenkor igazán kihasználtam a helyzet szülte adottságokat,  es szinte egyedül siklottam a pályákon. Amikor visszamentem Flachauba, meg lecsúsztam egyszer, amikor belezágtam egyet véletlenül a botommal az orromba. A segélynyújtóhelyen sajnos nem tudtak semmit sem mondani, csak azt, ha fáj mennyek orvoshoz. Most az ingyenes síbuszon ülok, iszom a sörömet miközben Mozartot hallgatok es gondolkozok, hogy holnap síeljek-e, vagy mennyek az orvoshoz.